Arany János: A REGGEL
A pontot, hol az én pusztai kis lakom áll. |
A Nap s jelzi mikép fordulok arrafelé. |
Fennlebegő párák ködszerü cseppjeiben; |
A levegő-réteg vérpirosan hüvelyét. * |
Ám, ha derékszög alatt dől zenithemre a fény: |
Mely a mi Földünknél (szám ide!)-szorta nagyobb; |
Oly keskeny szög alatt éri sugára szemem. |
Könnyü korom-terhét a nekifűlt levegő. |
Mert a súrlódás nem köti meg kerekét. |
Élenyöket, - s széngázt színi be lombjaikon. |
Kékszínű tömegén játszva eget mutogat. |
A levegőt s felszáll, váltja rohanva hideg. |
S összeverődve, legitt földre csapódnak alá. |
Adieu természet! Vissza lakomba megyek. |