Az igének meghatározott képzővel alkotott olyan, főleg névszói v. határozói szerepű származéka <mint szófaj>, amelyből hiányzik az igének módra, tárgyra s gyak. személyre való vonatkozása. Főnévi igenév: az igének főnévi természetű, -ni képzős származéka, amely a mondatban állítmány, alany, tárgy, határozó v. birtokos jelző (pl. menni, nézni, tanulni); határozó(i) igenév: az igének határozószói természetű, -va, -ve v. -ván, -vén képzős származéka, amely a mondatban főleg állapot-, mód-, idő- v. okhat, ritkábban állítmány (pl. nézve, nézvén, tudva, tudván); melléknévi igenév: az igének névszói természetű, -ó, -ő v. -t, -tt v. -andó, -endő képzős származéka, amely a mondatban legtöbbször úgy használatos, mint a melléknév, olykor mint a főnév. Folyamatos (jelen idejű), befejezett (múlt idejű), beálló (jövő idejű) melléknévi igenév. A „van” igének rendes főnévi igeneve: „lenni”. Egyetlenegy esetben „vanni”. Ha kérdeznek bennünket, néha a válaszban ismételjük a főnévi igenevet. Van kenyér? Vanni van, de nem adhatok. (Kosztolányi Dezső)