ÁrNem forgalmazott
Adathordozó
Megjelenés2015. július 14.

This content is also available on Arcanum Digitheca.

Terjedelem:  3 ezer oldal, 1 GB

„A Magyar Tud. Akadémia kebelében munkálkodó statistikai bizottság kitűzött feladata: a magyar koronához tartozó országok köz-viszonyaira vonatkozó mindennemű statistikai adatokat összegyűjteni, rendezni, megbírálni, más államok adataival is egybevetve feldolgozni s ekkép hazánknak lehető hű statistikai ismertetését eszközölni. Ámde a statistikai adatok egybeállításánál és feldolgozásánál okvetlenül a nemzetgazdaság elveit kell mint zsinórmértéket alkalmazni, s másfelől a nemzetgazdaság a maga tételeit statistikai adatokkal igazolja és támogatja. Statistika és Nemzetgazdaság tehát szoros kapcsolatban vannak, egyik sem lehet el a másik nélkül. Onnan van, hogy a Statistikai Közlemények eddigelé megjelent hat kötetében a nemzetgazdasági szempontokat elmellőzni nem lehetett; hogy azokban oly értekezések is találkoznak, melyek inkább nemzetgazdasági, mintsem szorosan vett statistikai dolgozatok. Jelenleg pedig a statistikai bizottság elhatározta, ezentúl a nemzetgazdaság körébe vágó kérdések megvitatásával tüzetesebben is foglalkozni, s füzeteiben tisztán nemzetgazdasági értekezéseket is közölni. Ezért Közleményeinek czímét némileg kitágítja, s ezennel új folyamot kezd meg. Azonban a statisztikai dolgozatok ezentúl is túlnyomók lesznek, a nemzetgazdasági értekezések a tudomány legújabb és legérdekesebb vívmányainak s hazánk közviszonyait kiválólag érdeklő kérdéseknek megvitatására fognak szorítkozni.”

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages