I.
I.
59. Dombormű György barát váradi püspöki palotájáról.*
Az V. könyv fejlécze (197. l.) mely egy György barát váradi püspöki palotájából megmaradt domborművet ábrázol, először Fraknói, Pázmány Péter életrajza 7. oldalán jelent meg. Az ott s a Magyar Nemzet Története V. kötetében adott magyarázat, hogy az Izabella királyné palotájából maradt meg, miként Rómer Flóris után eddigelé tartották, nem áll, mert annak, hogy a királyné Váradon lakott volna, semmiféle okleveles nyoma nincsen.
Izabella szánalmas új helyzete. A debreczeni országgyűlés. György barát fáradozása az erdélyi fejedelemség kialakítása érdekében. Látogatása Erdélyben a királynéval együtt. A gyalui egyezség megkötése Ferdinánd küldötteivel.
TÖRŐDÖTTEN és fáradtan érkezék Izabella királyné megfogyatkozott kíséretével Lippára, az «erdélyi részek» szélére, a hol gondteljes heteket kelle töltenie. Jegypénzéül kapott váraiból már csak Solymos és Lippa volt kezében, melyeknek jövedelme olyan csekély, hogy – mint érzékenyen írja – koldúlnia kellene, ha a szomszédos nemesség élelmi szerekkel meg nem segítené; mert minden pénzét és kincsét a töröknek juttatta, csakhogy tőle szabadúljon. Pécset is átengedte neki, még Buda alatt, majd meg Péter moldvai vajda nála lévő emberei követelik tőle Csicsót és Küküllő várát, minek visszaadását a szultán is elrendelé. Déváról, harmadik erdélyi várából egy dénárt sem kapott egész éven át, míg Tokaj, Regécz és Tállya várát a római király foglalta el; Debreczent pedig Török Bálint bírja. Hanem bízott Istenben, atyja, a lengyel király támogatásában s vigasztalódott a szultán levelével, melyben szigorúan meghagyta az erdélyieknek, hogy elfordúlva Ferdinándtól és Maylád pártjától, János király fiát ismerjék el urokúl.* Fájt ugyan a királynénak, hogy a fiához intézett szultáni levelekben ő róla említés sincs, de sorsa javulását az időtől, s az október 18-ikára Debreczenbe hírdetett országgyűléstől várta. Ezt a barát, úgy látszik, a Ferdinándpártiak gönczi gyűlése ellensúlyozására tűzte ki Török Bálint városában, mindenkinek személy- és vagyonbiztonságot ígérvén a szultán nevében, a kik «vele egyetértenek».* Jól esett azonban fogadnia az erdélyiek hódoló küldöttségét, mely élén az erdélyi püspökkel s a rendek (t. i. a magyarok, székelyek és szászok) követeivel, hűségéről biztosítá.* De Izabella nem bízott eléggé környezete és tanácsosai hűségében és őszinteségében, kiknek tanácsa – mint írja – mostani sorsára juttatta, s ezért a lengyel udvar minden befolyásos emberét felkérte közbenjárásra szüleinél, hogy «szomorú helyzetéből a nyúgalom és béke révébe» juttassák.*
A szultán levele Konstantinápolyból 946 Sylhesei havában; az id. ilyvói 179. kézirati k. 177. l. Közölve Reusner id. epistolariumában 13–14. l. Németül az id. «Vier Missiven» negyedik levelében és újabban a nagyszebeni német «Transsilvania» 1840-iki évf. 125–6.
Magyar országgyűlési emlékek, II. k. 281–282. l.
Izabella levele Lippáról 1541 (október közepéről) balicei Boner Severinhez; Reusner id. epistolariuma, 3–4. l. Németül az id. «Vier Missiven» első levelében. Valamint Szent-Lukács evangelista ünnepén (okt. 18-án) írt levele Tarnowski János krakói várnagyhoz s a lengyel hadak főparancsnokához; az id. ilyvói 179. k. 168. l.
Tarnowski Jánoshoz írt fenti levelében; ugyanott, 169. l. Magyar kivonatban Óváry regestái II. füz. 81–82. l.
A királyné helyzete csakugyan szánalmas volt. A hosszú ostrom idegsorvasztó szenvedései után megérdemelt volna egy kis nyúgalmat és kényelmet. Nem csoda, ha további nélkülözései közepette reménytelennek látja jövőjét. Nyomasztólag hatott reá annak érzete, hogy nélkülöznie kell a kényelem legegyszerűbb eszközeit, hogy nincs elég ruhája, lova, konyhafelszerelése, s hogy arany-ezüstmarhájából nem maradt egy márka, sőt még egy dragma-érője sem.* Megalázónak tartotta, hogy mindennapi asztalát két tanácsosa: Petrovics és Pathócsy látja el ingyen étellel, itallal. György baráthoz való viszonya sem javúlt. Különösen sértette királyi méltóságát, hogy az ország jövedelmét a maga számára tartja meg, s azt is, a mit belőle Izabellának juttat, úgy adja, mintha a magáéból adná. Mostanában is pl. 1400 aranyat kapott a pénzverőműhelyből, s habár az a királynét illette, csupán ötszázat adott belőle neki – ajándékúl, a többit magának tartván meg. A jövőre nézve, Erdélyről sem hitte, hogy az fiának állandó birtoka lehessen, mert tudta róla, hogy Moldva és Havasalfölde között fekszik, a török birodalom torkában. Ezért még legszívesebben Kassán szeretett volna meghúzódni, hová annak prefectusa: Czéczey Lénárd meg is hívta.*
Batthyányi Orbán keletnélküli levele Lippáról Murányi Pálhoz; az ilyvói id. 179. k. 176. l.
Mindezekről Zienowicz tett nevében jelentést szüleinek 1541 november 18-ikán, midőn Magyarországból hozzájuk visszaérkezett; ugyanott a 195–6 lapon. Kivonata (tévesen 1542-ből) Óváry regestái II. füz. 86. l.
A királynénak azonban nem volt igaza György baráttal szemben, a ki mindent megtett érdekében, hogy sorsán könnyítsen és jövőjét biztosítsa. A mi pénzt begyűjthetett, éppen a szűkös viszonyokra való tekintetből nem adhatta át egészen Izabellának, bármint zsörtölődött is. De hogy véget vessen «a belső egyenetlenségnek», a szultán megbízásából országos gyűlésre hívta a nemeseket Debreczenbe.* Ez a gyűlés a királyné nyolcz főemberét bízta meg azzal, hogy kettenként felváltva Erdély védelméről és a királyi udvar jövedelméről gondoskodjék. A gondoskodás abból állott, hogy e czélra havi ezer forintot szavaztak meg, mit a királyné «csekély volta daczára elfogadott.» Ezenkivül egy frtnyi subsidiumot vetettek ki minden jobbágyra az ország és a királyné szükségére. Ámde mit ért a buzgóság, ha már november elején egyre-másra jöttek Lippára a nemesek, kik az adó elengedését kívánták, vagy csak egy részét akarták megfizetni. Erdélyiek is jelen voltak a debreczeni gyűlésen,* maga Verancsics is* és az eszes barát úgy látszik most vetette fel először az erdélyi fejedelemség kialakításának eszméjét. Debreczenből a barát társaival visszasietett Izabellához Lippára, de Zienowicz, a lengyel király követe már elútazott volt. Így november közepén újra Váradon találjuk, mert eleinte itt készűlt a királyné számára lakó- vagy tán székhelyet teremteni. Ezzel Magyarországot akarta megmenteni, mivel meggyőződése volt, hogy azt az egész keresztyén világ megsegítse, mert elvész, ha fenmaradásáról idejében nem gondoskodnak. Egyúttal kijelenté a barát, hogy habár szolgálatai hiábavalók is lehettek, még sem fog megszünni ezt az ügyet munkálni.*
György barát meghívólevele Váradról, 1541 szeptember 28-ikáról; Magyar országgyűlési emlékek, II. k. 289. l.
E gyűlés megtartásáról sem volt eddig tudomásunk. Határozatairól Porembski Péter Bona királynéhoz Lippáról, 1541 november 12-ikén (feria secunda proxima post festum S. Martini) írt jelentéséből értesülünk; másolata a krakói hg. Czartoryski-múzeum «Teka Naruszewicza» 58. k. 105. sz. a. és Izabella november 19-iki levele Kmitához; Óváry regestái, II. füz. 83. l.
Verancsics említi, midőn 1541 deczember 24-én Krakóban járt.
Zienowicz fenti jelentése és György barát levele Kmita Péterhez, Váradról 1541 november 27-ikéről; ugyanott, 196–7. l. és Óváry regestái, II. füz. 83. l.
És munkálta szorgosan, odaadással, s jól átgondolt tervszerűséggel. Hisz egy új országot, Erdélyt kelle szerveznie és e czélra benne a három rend érdekeit úgy kiegyeztetni, vetélkedésüket úgy lekötni a haza javára, hogy egymást támogatva szolgálják nagy érdekeit. Az erdélyi fejedelemség eszméje ugyan már úgy szólva a levegőben volt, mivelhogy Mayládék is ezt akarták. De feladata mégis nehéz, mert nem volt példa, a mire hivatkozhatott volna, pedig valami olyast kellett megalkotnia, a mi se királyság, se köztársaság, se nem teljesen független, a hogy nem tudna megélni, sem olyan hűbéries tartománya a töröknek ne legyen, mint a szomszédos Havasalfölde és Moldova. Hanem kedvezett tervének Buda eleste s az a rémület, melyet ennek híre országszerte okozott, valamint az, hogy Mayláddal is leszámolt helyette a török: Achmed és Kucsuk Bali bég, meg hűbérese, az újra kegyeibe fogadott Péter moldvai vajda. Ezek ugyanis körülzárták a nagyravágyó vajdát Fogarason, s még állott Budavára, midőn (július 20-ikán) csellel elfogták. Igaz, hogy ebben a barát keze is benne volt, de nyilvánosan nem tudták. A csalárdság odiuma a törökre háramlott, a mi szintén György barátnak kedvezett, de a czél eléretett, s két nappal utána – János király halála évfordúlóján – az erdélyiek egyhangúlag hűségi esküt tettek János Zsigmondnak.*
Majláth Béla, Maylád István (Magyar történeti életrajzok, Budapest, 1889.) 107. l. és Szilágyi, Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 29. l.
Most már a barát volt ura a helyzetnek. Egyelőre Statilio püspök és Bornemisza Boldizsár kapitány tart néhány gyűlést és vezeti az ügyeket. Majd György barát intézkedik személyesen, kivált hogy november hó elején visszatért a királynéhoz Lippára. Ide különben egyszerre három török csausz is érkezett: az egyik nem tudta megérteni, miért nem adta át a magyar őrség Pécs várát, a szultán felszólítására, illetve a királyné rendeletére, a másik Csicsót és Küküllővárát kívánta vissza a moldvai vajdának, s a harmadik Lengyelországba sietett. Ezeket a barát valahogy útnak indítá, s aztán Mártonnapkor hozzáláttak a teendők megbeszéléséhez. Jelen volt e fontos tanácskozáson Statilio, Verancsics és Petrovics is. György barát feltárta a helyzetet, és utalva a török álnokságára, abban látta a szabadúlást, hogy Erdélyt a királypárti Magyarországgal egyesítsék, a váradi békekötés értelmében. E végből az alkudozások fonalának felvételére nagy titokban két főnemest Ferdinándhoz indítottak, Verancsicsot pedig Zsigmond királyhoz küldeni határozták, hogy az ügy érdekében közbenjárását megnyerjék. Maga a barát Erdélybe indúlt, hogy az őszi adót felhajtsa,* megbízó és meghívóleveleket vivén magával a királynétól, a rendek és városok számára, hogy «a birodalom üdve és fenmaradása végett» Meggyesre hirdetett országgyűlésre karácsony másodnapján begyüljenek.*
Porembski id. 1541 november 14-iki jelentése; a krakói id. 58. k. 105. sz. a.
Lippáról, 1541 november 15-ikén; Erdélyi országgyűlési emlékek, I. k. 73. l.
E szinte hihetetlennek tetsző dologra a barát a bécsi udvarból kapott felhívásra határozta el magát,* de kevesen érthették, hogy tulajdonképpen mit akart vele. A török kétszínűségén elkeseredve, egy ízben azt mondta volt, hogy «ha valamicskét bízhatnék Ferdinándban, tudná, mit cselekedjék; de mert a németeket engesztelhetetlen elleneinek hiszi, fél tőlük s gyanakodik reájok». Ezért Laski Jeromos hazatérve konstantinápolyi követségéből, szeptember végén azt tanácsolta a római királynak, hogy feledve a múltat, «ígérjen a barátnak eget és földet,» hagyja Erdélyt, helytartójaként kezén, és alkudozzék vele, mert «ha a barát az övé lesz, a többiek tétova nélkül fogják követni.»*
Ferdinánd György baráthoz Bécsujhelyről, 1541 október 16-ikán; Tört. Tár, 1878. évf. 249. l.
Károlyi Árpád, id. h. 362–363. l.
Csakhogy György barát az így megkezdett tanácskozásokkal egészen mást czélzott, mint a mit Ferdinánd óhajtott, és a miben biztosával megállapodott. A barát nevezetesen bár tudta, hogy a római király most sem teljesítheti a váradi béke feltételeit, hajlandó volt erre nézve mégis alkudozni, hogy ezáltal megnyerje a királyné ügyének az erdélyi szászok hozzájárulását, s hogy másfelől visszavonúló hídat bíztosítson magának, ha terve nem találna sikerülni. Mert a barát őszintén óhajtá a két hazarész egyesítését, de biztonságban akarta megvárni, mi lesz a német birodalom tavaszra készülő felszabadító hadjáratának eredménye. Attól tette függővé Erdély átadását, hogy Budát visszafoglalhatják-e vagy nem. Ezalatt ő befejezheti az erdélyi fejedelemség kialakítása munkáját, s hogy azt Izabella nevében és hozzájárulásával tehesse, diplomácziai lépéseket tett, hogy Budát a szultán neki visszaadja. Jól tudta, hogy ennek még csak reménysége sem lehet, de tárgyat adott uralkodni vágyó királynéjának az ábrándozásra, és így legalább nyúgodtan működhetett tőle.
60. Lippa vára és városa.*
Lippa vára és városa (203. l.) a bolognai egyetemi könyvtár Marsigli-íratai 21. kötete 34. sz. lapján látható színezett eredetiről van kicsinyítve, melyet 1697-ben készített Marsigli tábornok mérnöki kara, mivel Lippa is ama várak közé tartozott, melyet az 1699-iki karlóczai békekötés határozata értelmében leromboltak. Hasonmása Poppi Péter bolognai fényképész felvétele után készült.
György baráttal hirtelen elhatározással Izabella is bejött szétnézni Erdélybe, kis fia és udvartartása kíséretében november utolsó hetén. Gyulafehérvártt* szállott meg a püspök rezidencziájában, honnan nemeseket küldtek sok szép ígéretekkel a szászok városaiba, melyekben alig akarták hinni, hogy a királyné «hűséget esküdött» volna Ferdinándnak.* Bizony nem igen hitte ő maga sem, midőn a királyné két megbízottja még Prágába is utána ment azzal a hírrel, hogy most már a barát is teljesíti felszólítását és hajlandó egyezkedni. «Ha nem volnék annyira, a mennyire vagyok, a múlt csalódásai miatt elfogúlva, jó végét várhatnám a dolognak – írja V. Károlynak – de éppen a múltak példája óva int engem, hogy előre biztosnak vegyek e tekintetben bármit is.»* De azért teljes bocsánatot ad neki a múltakért, és függőpecsétjével kiadott oklevélben erősíti meg püspöki javaiban, kincstárnoki hivatalában «Buda visszavétele idejéig», sőt Munkács vára árendáját is élethossziglan átadja.* Egyidejűleg beküldte hozzá Serédi Gáspárt, felső-magyarországi kapitányát,* mivel a béketárgyalások végett már egy hónappal előbb kinevezettekkel: Várday érsekkel, Perényivel és három más társával,* a barát úgy látszik szóba sem akart állani.
Az id. Album Oltardianum 13. l.
Az id. Album Oltardianum 13. l.
Ferdinánd a császárnak 1541 deczember 11-ikén; Károlyi, id. h. 364. l.
Ferdinánd oklevele Linczből, 1541 november 21-ikén; Tört. Tár, 1878. évf. 250. l.
Ferdinánd megbízó levele Serédi számára 1541 november 22-ikéről; Történeti Lapok, id. (1875.) évf. 1138. l.
Ferdinánd Bécsújhelyből, id. október 16-iki levelében.
61. Serédi Gáspár aláirása.*
Serédi Gáspár aláírása (204. l.) Ferdinándhoz Tokajról, 1541 szeptember 3-ikán írt leveléről vétetett; a levél a bécsi állami levéltárban található. Olvasása: Gaspar Seredi.
Ennek hírére Izabella királyné is meghatalmazást állított ki (deczember 18-ikán) Statilio püspök, György barát kincstartó és Petrovics temesi bán számára Lippáról,* hová rövid erdélyi útjából ismét visszatért, s megküldte Serédinek a menedéklevelét. Serédit beküldeni a baráthoz, nem volt szerencsés választás, mert még ez év elején neki adományozta Ferdinánd Tokaj és Regécz várát,* melyek tulajdonképpen a királyné hitbérbirtokaihoz tartoztak. De a barát nem éreztette vele e miatti neheztelését, és Serédi nemcsak gyorsan, hanem ügyesebben is elintézte feladatát, semhogy azt várták volna. A tárgyalások az erdélyi püspök gyalui várában, Kolozsvár mellett folytak és eredményük az 1541 deczember 29-ikén aláírt ünnepies oklevélbe foglaltatott. Értelme szerint Ferdinánd két év alatt átadja Izabellának és fiának «a szepesi herczeg»-nek Szepesvárát és egyéb atyai birtokait. Addig az ideig biztosít nekik évi 12,000 forintnyi jövedelmet; de a mint az átadás megtörtént, a királyné átengedvén a szent koronát, és országot, Szepesvárába vonúl, melyet azonban az országtól elszakítani nem lehet Hogy aztán Izabella hitbérbirtokaiért miképpen elégíttessék ki, az későbbi tárgyalások idejére maradt, de kezesekűl, illetve békéltetőkűl megjelölték V. Károly császárt és Zsigmond királyt, s törvényes utódjaikat.* A feltételek teljesítésére a királyné nevében György barát és társai külön oklevélben kötelezték magukat,* és deési Literatus János, a barát «pennája» alig győzte másolni* a sok reverzálist és biztosító levelet, melyet aznap ez alkalommal kiállítottak. Az egyikben Ferdinánd kegyeibe fogadja a barátot, meghagyja őt összes birtokaiban, melyeket János királytól kapott, s megerősíti a pécsváradi és kolozsmonostori birtokok élvezetében.* A többiekben pedig Statilio, György barát, Petrovics, eperjesi Pathócsy Miklós zarándi főispán fogad külön-külön hűséget Ferdinándnak, elismervén őt «Magyarország törvényes koronás királyáúl».* Ez eredménynyel nagyon meg volt elégedve a római király, pedig még többet elér, ha a kapzsi, fukar Segédi helyett mást küld vala Erdélybe. Olyat, úgy látszik, a ki nem jön üres tarisznyával, hanem két kézzel osztogatja az adományleveleket s nem szed reverzálisokat az uraktól, mint ez.* Magának a barátnak egy embere egész nyilvánosan beszélte Krakóban, hogy az erdélyiek eddig már meghódoltak volna Ferdinándnak s most is hajlandók reá, ha ügyes embert küld be. Mivel sokan vannak, a kik szívesen vennék, ha Izabella királyné lemondana Erdélyről s be sem jönne közzéjük, mert női, illetve papi uralma nem tetszik, kivált ha szegénységét látják, mely akkora, hogy gyakran nincs elegendő pénze konyhájára.*
Történeti Lapok, id. II. évf 1124. l.
Ferdinánd beiktató parancsa 1541 január 13-ikán; Századok, 1881. évf. 224. l.
Történeti Lapok,id. 1875. évf. 1138–9. l.
Ennek aláírásait közöljük hasonmásban.
Literatus János 1542 márczius 8-ikán írja Deésről Ferdinándnak, hogy jelen volt a gyalui tárgyaláson és Serédihez intézett (ugyanaznapi) levelének írása mutatja, hogy ő írta a gyalui egyezség összes íratait, sőt György barát szép leveleinek is ő az írója. (Literatus két id. levele a bécsi állami levéltárban.)
Történeti Lapok, 1875. évf. 1140–41. l.
Ugyanott, 1154–55. l.
György barát kötelezvénye Gyaluról 1541 deczember 31-ikén, hogy Ferdinánd nyolcz adománylevelét a távollevő uraknak csak akkor adja át, ha azok előbb neki hitségi esküt tesznek; Történeti Lapok id. 1875. évf. 1155. l.
Loboczky Mátyás Ferdinándnak Krakóból, 1542 január 25-ikén; eredetije a bécsi állami levéltár Polonica osztályában.
62. A gyalui egyezséglevél aláirásai.*
A gyalui egyezséglevél aláírásai (205. l.) Gyaluról, 1541 deczember 29-ikén; ugyanott az «Oklevelek» osztályában. Olvasásuk: Ioannes Statilius episcopus Transsilvaniensis, Frater Georgius episcopus Waradiensis, Petrus Petrowyth comes Themessiensis.
63.Literatus János titkos jegyű aláirása.*
Literatus János titkos jegyű aláírása (206. l.) Deésről, 1542 márczius 8-ikán Ferdinándhoz intézett jelentéséről; ugyanott, a Hungarica osztályban. Olvasása: Ioannes Literatus.
